A hozzám hasonló korú fiatalok egy része nem éppen kedvel orvoshoz járni. Ez leginkább a “Carpe diem”,”egyszer vagyok fiatal,úgysem lehet semmi bajom” felfogású fiatalokra vonatkozik.
Nos. Örömmel jelenthetem,hogy néhány hónappal ezelőtt betöltöttem a 18.életévemet. Érettségi előtt állok, a továbbtanulást tervezgetem. Utána egy szép karrier,boldog kapcsolat,gyönyörű és szerető család a célom. Sosem gondoltam volna,hogy valaha gondjaim lesznek azzal,hogy elérjem a célomat. Egy kedves ismerősöm egyszer azt kérdezte tőlem : “Te ugye mindig eléred azt,amit akarsz?”,amire én széles vigyorral megráztam a fejemet. Igen,eddig mindig sikerült és ezután is fog. De van egy apró bökkenő és itt most vissza is térek arra,amivel kezdtem ezt az egészet.
Mi állhat egy céltudatos és magabiztos lány útjába,ha nem az,hogy megfosztják a motivációtól,hogy küzdjön valamiért?
Egy kis stroy-time.
Egész kicsi korom óta probléma volt a súlyommal. Ezt a bölcsődei és óvodai éveim alatt egész szépen el tudtam viselni. Aztán jött az új környezet,iskolába kezdtem járni. És onnantól az életem mondhatni pokollá változott. Rengeteg gúnynév,a hátam mögött elsúgdosott bunkó poén,piszkálás és egyéb kedvességek kisérték végig a mindennapjaimat. Sokat szenvedtem azzal,hogy elengedjem a fülem mellett,aztán amikor észleltem,hogy nem túl hatásos,megtanultam visszaszólni. De ez nem mindig úgy sült el,ahogy azt én szerettem volna. Így hát 6,az általános iskolában eltöltött évem után,úgy döntöttem,hogy elkezdem elfogadni magamat. Átkerültem gimnáziumba,új és igazi barátokra tettem szert és szépen lassan elfogadtam azt,ami vagyok. Aztán más,hozzáértő szakembereket elkezdett érdekelni ez az állapot,miszerint az évek során egyre jobban és jobban kigömbölyödtem. A génjeimmel nem igazán lehetett indokolni,mert bár erősebb csontozatú vagyok,édesapám génjeinek hála,de ez mégsem indok az egyre gyarapodó súlyomra. Ígyhát elkerltem a Tűzoltó utcai gyermekklinikára,ahol egy hét bentfekvés után közölték velem,hogy a súlyom miatt kialakult nálam az úgynevezett csökkent glükóz tolerancia,tehát a szevezetem nehezebben dolgozza fel a cukrot,ami idézem “a cukorbetegség előszobája” (így mondta az akkori endokrinológusom). Ezen kívül semmi olyan szervi elváltozást nem látnak,ami indokolhatná a túlsúlyomat,így a “felírt orvosság” a problémámra a SZIGORÚ DIÉTA! (Ijesztően hangzik,ugye?) Teltek az évek,mindenmásodik hónapban eljártam kontrollra,ahol mindig elmondták azt,amit annak idején a képembe vágtak. Ennek ellenére vérvétel vérvételt követett,amikből a legtöbbnek a mai napig nem tudom az eredményét. 2014-et írtunk,mikor úgy döntöttem,hogy az én életembe nem kella kéthavi leszidás és véget vetettem a Tűzoltó utcai “mókának” és egy kicsit kutatni kezdtem. Amit találtam lesokkolt és megrémisztett.
Éééééés itt tartunk most,eljött 2017 és túlestem az első “lányok mumusa” vizsgálaton. Igen,pontosan. Életemben először elmentem nőgyógyászhoz. Hogy miért most? Mert most gyűjtöttem erőt hozzá és mivel már abban a korban vagyok,hogy nem kell szülő ahhoz,hogy megvizsgáljanak,mert az endokrinológián töltött évek alatt sikerült minden bizalmamat kiölniük az ovosok iránt. Nagy-nagy kár azokért az orvosokért,akikhez emiatt nem mentem el.
Namármost. Meséltem nektek az előző éveim kutatásairól,amik azzal teltek,hogy reménykedek abban,hogy találok egy olyan betegséget,ami mindenféle bajomat okozza és amit nyom nélkül el tudok tüntetni a szervezetemből. Mit gondoltok,így lett?
Elárulhatom nektek,hogy nem. Sőt,ha lehet azt mondani,életem egyik legrosszabb diagnózisát sikerült felallítanom,természetesen nulla hozzáértéssel és saját magamnak.
A betegség neve PCOS,magyarosítva policisztás ovárium szindróma. A betegség lényege röviden annyi,hogy a petefészekben több,apró vagy éppen nagyobb ciszta található,a betegségben szenvedő nők hormonháztartása rosszabb,mint egy tornádó súlytotta kisváros,amihez hozzátársul a rendszertelen,de annál nagyobb fájdalommal járó menstruációs ciklus,a hasi,alhasi és derktáji nagy súlyfelesleg,az inzulin rezisztencia és vagy a csökkent glükóztolerancia….és igen,a legrosszabbat a végére hagytam.
A MEDDŐSÉG.
Persze,a tünetek enyhíthetőek,a meddőség többnyire megszntethető,de soha a büdös életben nem mondhatod majd el magadról azt,hogy teljesen és makkegészséges vagy.Nem bizony. Mert gyógyítani nem tudják.
Na,mondtam én,hogy ijesztő egy diagnózis ez.
Szóval itt állok,vagyis ülök,alig több,mint 18 évesen és az első találkozásunkon a nőgyógyász közli velem,hogy a biztonság érdekében elküldene engem egy terheléses cukor vizsgálatra,hogy kizárhassuk a PCOS-t. Ugyanis a petefészkemben több,apró kis ciszta van. Remek.
Kaptam beutalót,fogamzásgátlót és egy kérést,miszerint minél hamarabb végeztessem el a terheléses cukor vizsgálatot,na meg persze a feladatom még,hogy szedjem a gyógyszert és 3 hónapon belül legyek szíves felkeresni a doktor urat,addigra a rákszűrésem eredményei is meglesznek. Szupi. Egyéb jóhír?
Nos. Hogy ezt most miért mondom el nektek?
1.) Nem mindenféleképpen te vagy a hibás azért,mert túlsúlyod van. Ha SEMMI,de tényleg SEMMI nem indokolja (teszemazt gének,cukorbetegség,rossz táplálkozás),hogy több rajtad a felesleg,mint kellene,MINDENKÉPPEN KERESS FEL EGY ORVOST! Lehetőleg olyat,akiben 1000%-ig megbízol.
2.)Eddig megállthatatlan voltam. És most,PONT akkor,amikor a legkisebb szükségem lenne rá,itt egy akadály,ami elég erősen gátol a céljaim elérésében,lásd gyermekáldás. Életem legnagyobb törése,pedig még igazán a saját lábamra sem sikerült állnom. Ezzel,hogy én ezt most leírtam és a nagyvilág elé tártam,leginkább üzenni szeretnék. Mégpedig azt,hogy bár még nem 100%,de mindent meg fogok tenni annak érdekében,hogy ez az állapotom megváltozzon. Soha nem fogom feladni,mert tudom,hogy csak akkor érhetem el azt,amire mindennél jobban vágyom,ha ezt most fogakat összeszorítva átvészelem és teszek azért,hogy ne térjen vissza a tünetegyüttes. Hosszú út lesz,amiről valószínleg még írni fogok nektek. De ezzel azoknak szeretnék példát mutatni és erőt adni,akik úgy érzik,hogy nem megy nekik. Mert igenis,mindenkinek megy! Kortól és élethelyzettől függetlenül!
Remélem,senkit nem érintett negatívan ez a téma. Tudom,hogy sokatok meg fog azon botránkozni,hogy ennyi mindent elárultam magamról. Csak nyugodtan. Aki erről szeretne velem vitatkozni,annak várom a blog Facebook oldalán (Mazsiblog) az üzenetét.
xoxo,Berni
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: